BNF zenekar gitárosát (miközben sietett az Alice csodaországban premier előtti filmvetítésére) a 4-es villamoson érte az attrocitás.
Utazás közbe negy fiatalember azt mondta a tiró fekete hajú tagjának: " Menj már odébb Te kis zenész csicska! ".
Frank megkérte udvariasan az utazót, hogy máskor kedvesebben szóljon neki. Majd szó szót követett, ahol taglalta a sérelmező, hogy azért mert zenél valaki, nem kell kikérnie magának, ha éppen rászólnak. Ám ekkor tettlegességre még nem került sor. Az erőszak akkor következett be, amikor Frank leszállt a villamosról, hogy leengedje az éppen leszállókat. Eközben a másik ajtón lepattant az incidens másik résztvevője, és hátulról állon vágta Franket. A sértett megfordult, majd jött egy újabb pofon, s azzal az "erősködő " srác elfutott..
Ez a hirdetés helye!
Frank elmondása szerint gyorsan történt az egész, mire észbe kapott, már bezárult a villamos ajtaja, s amúgy sem nagyon tudott volna mit tenni, akkora volt a döbbenet és az éles fájdalom az állában, arcán.
A zene.hu megpróbálta utolérni a fiatalembert, ám csak menedzserével tudtunk beszélni, aki elmondta: írt neki a zenész, s arról számolt be, hogy " Köszi megvagyok. Most értem haza a kórházból. Kicsit talán apadt mostanra, de sajnos színeződik."
Ám a kellemetlen incidens sem szegte kedvét az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő BNF-nek, akik gőzerővel próbálnak tovább, készülnek a fellépésekre, s hamarosan leforgatják második klipjüket, amelyet a lírai Bűnös című számból forgatnak majd.